2007/11/23

Három óra egy pszichopatával

Mozgalmasan záródik a mai estém.... 3 óra a Kane & Lynch nevű remekbeszabott TPS akciójátékkal. Hitman alkotóitól való darab, de az akciójátékok teljesen másik oldaláról: itt nem az észrevétlen bérgyilkosságon van a hangsúly, hanem a túlélésen, sok tucatnyi rendőr és más ellenség ellen. Az előtörténettel nem nyaggatnék senkit, azt fél perc Google után többféle tálalásban is megtalálja az ember.

A karakterekre (a két főszereplő, még tovább nem igazán jutottam) azt kell mondjam, hogy életszerűek, bár szerencsére Lynch-féle pszichopatával nem hozott össze még a sors.

A grafika szép, bár nem egetverő, cserébe kidolgozott és átgondolt. Az effektek, a könnygáztól a sérülésekig viszont, ha lehet ilyet mondani rájuk, nagyon szépek. A főcímdalt és minden mást Jesper Kyd szerezte, erről mást nem is kell mondani, kiválóan illik hozzá. A hangeffektek talán egy kissé szegények basszusban, de lehet, hogy csak a Creative bugos Vista driverei a hibásak (még mindig).

Elsőre fura lehet, hogy nem jelez ki életet a program, helyette vörösödni kezd a kép, majd mintha ferdén tartaná az ember a fejét, bedől, majd összecsuklik a karakter. Ekkor reménykedhetünk, hogy odaér egy emberünk időben, és bead egy adrenalin injekciót. Ekkor két lehetőség van, ha nem csináltuk ezt túl sokat az adott pályán, akkor megjelenik a fehér fény, alagút nélkül, majd emberünk túléli, feláll és folytatja a harcot. Ellenkező esetben fekete kép és egy fránya menü lesz a jutalmunk. Jah, közben a háttérben halljuk, ahogy visszaemlékezik életére, főként a balul elsült dolgokra. Lázálom félig ébren...

Eddig kifejezetten jónak tűnik, kíváncsi vagyok, hogy folytatódik.

No comments: