AMV egymagában
Mire is kell ügyelni egy AMV vetítés szervezésekor? Tetsszen a nézőknek, minél többek tetszik, minél jobban, annál jobb. Ne unják el magukat, és talán legyen valami újdonság, de ne túl sok, mert lehet, hogy rosszul fogadják. A vetítés hangulata ne ugráljon, maximum inkább hullámozzon.
Igen, ezek mindegyike magától értetődőnek hangzik. Ami nem annyira magától értetődő, az az, amit magukkal hoznak: ha meg akarja tartani az embereket a szervező a vetítésen, akkor műfajilag, zeneileg és az animéket tekintve is igencsak változatos programot kell írni. Minden rajongónak van pár olyan animéje, amiből nézne AMV-t hajnalhasadásig, de ez persze mindenkinek más. Ugyanez igaz a műfajokra.
De kezdjük inkább a végén! A hullámzás alatt azt értem, amit minden zeneszerző, író, költő, stb használ: ritmusban, “minőségben”, popularitásban, történetben. Kezdjük ígéretesen, felfelé ívelve, majd az imádott AMV(-k) után hagyjuk kicsit pihenni a tömeget levezetéssel. Sokkal barátibb mindenkire nézve, ha elvétve a teljes vetítés alatt párszor felsikítanak a rajongók, mint az, hogy húsz percig tegyék ezt. Illetve aki el akar menni a büfébe, vagy szétnézni a standoknál, megteheti, nem fog lemaradni mindenről.
Animék szerint is jó rendet tenni az AMV-k között. Nem jó besűríteni egy adott animéből készített AMV-ket egymás mellé. Azoknak, akik nem szeretik, unalmas, akik meg szeretik, és épp nincsenek bent, lemaradnak róla.
Az egyszerűség kedvéért bontsuk csak pár részre az AMV műfajokat: dráma - komoly karakter bemutatótól az újramesélésig, - akció és humor. Persze, ezek általában egyből keverednek, de a legtöbb AMV főként csak egybe sorolható be.
Pár sztereotípát megemlítve, a kamasz fiúk szeretik az akciót, a lányok a drámát, és valahol mindketten a humort. Egyszerűnek látszik a helyzet, vetítsünk humoros AMV-t! Sajnos nem az, mivel elég sok humoros AMV-hez ismerni kell a sorozatot. Ezzel nem állítom, hogy ne lenne sok olyan, amihez nem kéne. Ebből a szempontból az ideálisak a közismert animékből magyar zenére vágottak, sajna nincs túl sok belőlük olyan, ami simán leadható lenne, de ezeket a közönség nagyon kedveli.
Apropó zene! Mint az előbb említettekkel, a zenével is gondosan kell bánni: mindenki mást szeret. Ez legkevésbé a humor kategóriában jelent gondot, de egyébként ki szeretne általa nem kedvelt műfajokból vagy zenekaroktól, zeneszerzőktől hallgatni számokat több AMV-n keresztül? Tehát mind előadók, mind műfajok lehetőleg vegyesen, de nem disszonánsan kellene, hogy elhelyezkedjenek.
De mi a helyzet a többi programmal?
Ezzel kapcsolatban is sok dolog van, amire figyelni kell, és amivel jobbá, profibbnak látszóbbá teheti a vetítést.
Legfontosabb tán az, hogy legyünk tekintettel azokra, akik a később vetítendő animét még nem látták. Ne spoilerezzük szét szerencsétlen élményét, ha lehet. Ez nem azt jelenti, hogy ne adjunk egy AMV-t se addig, csak azt, hogy ne adjunk olyat, amiben spoiler van. A kétnapos rendezvény persze ezt is nehezebbé teszi. Lehet-e a következő napi végső vetítésre szánt alkotást spoilerezni rögtön első nap nyitásánál? Ha nem muszáj, inkább ne. Szerencsére csak egy végső vetítés van, és persze a vetítés után nyugodtan lehet “feleleveníteni” a látottakat. Csak ne rögtön, páraknak lehet, hogy túl sok lenne!
Egy másik dolog, amire jó ügyelni, az az, hogy illik-e, vagy van-e jobb AMV egy adott, más programmal szomszédos idősávra? Beszélgetések, bejelentések, vetítések, versenyek és eredményhirdetések közelében vetődik fel főleg ez a kérdés, még ha nem is abban a teremben zajlanának, amiben az AMV vetítés. Például ha egy mangákat jelentenek be, jó, ha előtte vagy utána - persze csak ha van - az adott manga anime adoptációjából levetítünk. Cosplay verseny elé kevés, de például AMV verseny elé elég sok kívánkozik. Egy másik példának a Go-t tudom felhozni, amire szintén van elegendő AMV, hála a Hikaru no Go című animének.
Végezetül meg szeretném említeni az Anime Music Videos.org oldalt, mint az AMV-k legnagyobb, folyamatosan bővülő gyűjteményét, sok vetített AMV innen lett beszerezve illetve sok AMV versenyen nevező ide töltötte fel az örökkévalóságnak szánva művét. Regisztáció kell, keresése nagyon jó, csak a bőség áradatával kell szembenézni általában.
No comments:
Post a Comment